A tőgyszkennertől az arcelemzésig

Az okos istállók, az egyedi azonosító rendszerek már az állatok hangulatát is követik, és akár technológiai ajánlásokat is adnak egyetlen gombnyomásra. De mi értelme digitalizálni azt, ami enélkül is működik – évezredek óta? Mit ad hatékonyságban, jövedelmezőségben az információs forradalom a mezőgazdaságban? Ezekről esett szó a „Precíziós állattartás a digitalizáció jegyében” című konferencián.

Mit jelent a precíziós gazdálkodás, hogyan válhat a tömegével rendelkezésre álló adatból használható információ? A konferencia előadói az elmúlt néhány év gyakorlati tapasztalatain keresztül mutatták be az adatgyűjtés és elemzés hasznosságát, amelyek a pénzügyi, szakmai, állategészségügyi, tervezési, dokumentumkezelési modulokon keresztül segítik a döntéshozatalt.

- Nem kell többet a könyvelés adatszolgáltatására támaszkodnom, az általunk fejlesztett Livestocker szoftver segítségével egy-egy rotáció lezárásakor azonnal tudni fogom az összes adatot és látom a hibákat is – mondta Moldován András, az AnimalSoft Kft ügyvezetője.

Számtalan bontásban, lekérdezési lehetőségben válik követhetővé, hogy mennyi az önköltség, az eredmény, a kintlévőség illetve a kötelezettség. A program sokkal jobb és részletesebb információt ad a vállalkozás pénzügyi helyzetéről és a pénzügyi folyamatokról, mint maga a könyvelés.

Az adatok segítségével összehasonlíthatók a telepek, követhető, mennyi a fajlagos takarmányköltség, a napi tömeggyarapodás, a napi takarmányfelvétel, a gyógyszerköltség, vagy éppen az elhullás. Az irányító szakembernek a szoftver segít koncentrálni a rosszabb termelési pontokra, mutatja, hol kell beavatkozni, akár emberi, akár technológiai, akár beszállítói oldalon.

Bessenyei István szerint, ha megfelelő adatminőség áll rendelkezésre, akkor tervezhető a teljesítmény, a pénzügyi eredmény és a környezeti terhelés is. Az EVI Pfarming Kft. szakembere állítja, hogy egy adatgyűjtő és -feldolgozó rendszer segítségével hízónként megközelítőleg 1500 forint többletprofitot lehet elérni, és ami szintén nagyon fontos, jó előre fel lehet készülni ezekkel az eljárásokkal a bekövetkezendő eseményekre.

A precíziós gazdálkodás a termelés, tenyésztés minden részletében új lehetőségeket teremt a döntésmegalapozásban, az okszerű, egyedre, a tényleges igényekre szabott megoldások alkalmazásában.Az antibiotikum felhasználás nyomon követése és visszaszorítása például az egészséges élelmiszer előállítás egyik legfontosabb kérdése.

A felelőtlen antibiotikum-használat óriási gondot jelent, aminek komoly humánegészségügyi kockázatai is vannak.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ tavalyi jelentése szerint az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok az Európai Unióban több mint 33 000 ember halálát okozzák évente. A halálozási arány 2007 óta folyamatosan emelkedik, és a kórokozók olyan veszélyt jelentenek, mintha egyesítenénk a HIV-et, az influenzát és a tuberkolózist. 2050-ben előreláthatóan többen fognak meghalni az úgynevezett tartalék antibiotikumnak is ellenálló baktériumok okozta fertőzések miatt, mint rákban vagy keringési betegségekben. A digitális technológiával viszont pontosan tudják a gazdák, hogy 1kg állati termékhez mennyi antibiotikumot használnak fel. A gyógyszerterhelés hatóanyagra és termékre lebontva is követhetővé válik, ami önmagában is jelentősen csökkenti az élelmiszerbiztonsági kockázatokat.

 

forrás: https://magyarmezogazdasag.hu/2019/09/27/togyszkennertol-az-arcelemzesig