Tiltólistára került a magyar baromfi: jönnek a korlátozások

Japán és Hongkong is bevezetett korlátozó intézkedéseket a magyar baromfira, illetve baromfitermékekre a néhány napja hazánkban ismét azonosított madárinfluenza miatt. A vírus jelenlétét 2021. január 6-án igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma több, Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban is, az említett két ország pedig január 7-től megtiltotta bizonyos hústermékek bevitelét hazánkból.

Ahogy azt az Agrárszektor korábban megírta, 2021. január 6-án madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban. Az állategészségügyi hatóság a járvány terjedésének megakadályozása érdekében már a gyanú alapján megkezdte az Ács település melletti, egymás szomszédságában lévő pulykatartó gazdaságok állományainak, mintegy 90 ezer pulyka leölését. A szakemberek a gazdaságok körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó telepet felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. 

 

A területen szállítási korlátozások is érvénybe lépnek, így Japán és Hongkong is megtiltotta bizonyos hazánkból származó baromfitermékek bevitelét országukba. Japánba 2021.01.07-től Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék területéről (gazdaságok és vágóhidak tekintetében egyaránt) ismét tiltott a korlátozott állatok, illetve termékek exportja (kivételt képeznek a 2020.12.11-i vagy azelőtti gyártásból származó korlátozott termékek a tárolás és szállítás feltételeinek teljesülése mellett). A korlátozást a kitöréstől számított három hónapig tartja fenn a japán hatóság, amennyiben nem kerül sor újabb megbetegedésre. Ha nincs újabb megbetegedés, az Agrárminisztérium járványügyi tájékoztatása után újraindulhat az export az érintett területekről. A korlátozott termékek közé tartozik az élő baromfi, a baromfi hús, a baromfi termékek, valamint a tojást tartalmazó termékek (kivételt képeznek a 2020.12.11-i vagy azelőtti gyártásból származó baromfihús, baromfi termékek és tojást tartalmazó termékek, amennyiben a tárolás és szállítás körülményei az előírásoknak megfelelően történtek). A japán hatóságok állásfoglalása szerint sterilizált toll és pehely továbbra is szállítható még a madárinfluenzával érintett területekről is, amennyiben a szállítmányt formalin gázzal fertőtlenítik a beérkezést követően. Hongkongba 2021.01.07-től tiltott a Komárom-Esztergom megyéből származó baromfi és baromfitermékek (a tojást is beleértve) exportja, vagyis az emberi fogyasztásra szánt baromfi és baromfitermékek, beleértve a tojást is.

 

forrás: https://www.agrarszektor.hu/allat/tiltolistara-kerult-a-magyar-baromfi-jonnek-a-korlatozasok.27204.html